Kezébe vette a dóznit. Felpattintotta a fedelét. Beleszimatolt. Áporodott- gondolta.Persze, sok éve már, hogy nem gyújtott rá, a maradék dohány illata elszállt. Valamikor remek cigarettát tudott sodorni.Nagy bagós lévén, nyugdíjazásakor a kollégáitól dohányszelencét kapott. Hűen őrizte azután is, hogy leszokott.
Néha megnézte, mint most is, aztán visszatette a polcra, a könyvei elé. A cigit le tudta tenni, a könyveket soha. Dohányos szenvedélye mellett a másik az olvasás volt. Nem kocsmázott, ha nagy ritkán megivott egy krigli sört a haverokkal a Kockában, az elég volt neki. Legszívesebben még a Napsugárba ugrott be olykor egy negyedórára. Rendelt egy szimpla kávét, élvezte a régi slágereket, ahogyan csak a remek Szlávik Tónitól hallhatta. Aztán hazaindult. Várta a felesége meg a kisfia.
Otthon az asszonya perlekedett a bagószag miatt, így, ha késztetése támadt, nem a lakásban gyújtott rá, hanem kiült a ház elé, a padra. Fölütötte a könyvtári könyvet. Olvasott. Olykor, ha belefeledkezett, arra kapta fel a fejét, amikor meghallotta föntről a jó ismert hangot: Józsiii!
Az olvasásra egy kedves könyvtáros szoktatta rá. Jó régen volt, épp ötven éve. Egy nap hazafelé tartva meglátott egy invitáló táblát a Bolyai utcában, a pedagógusház előtt. Emlékezett rá, hogy az újságban is olvasta, ott fiókkönyvtár nyílik. A kíváncsiság vitte be. Épp az első kölcsönzési nap volt. Ahogy nyílott az ajtó, látta, hogy néhányan már bent szoronganak. Kivárta hát a sorát. Meglepődött, amikor bejutott. Nem ilyennek képzelt el egy könyvtárat: az csak egy kis sufni volt, korábban biciklik meg babakocsik tárolója, igaz, akkor már könyvekkel tele. Csalódása kiült az arcára. A könyvtáros viszont mosolyogva fogadta, az adatait tudakolta, majd kiállította az olvasójegyét.
Hogy ily módon komolyra fordult a dolog, emberünk kissé megszeppent, de nem mondhatta, hogy ő csak kíváncsiságból kukkantott be. A kérdésre, hogy milyen könyvet szeretne, azt mondta, amit a könyvtáros ajánl. Így esett a választás Mikszáthra: legyen ő, hisz tegnap volt január 16-a, az író születésnapja – mondta az asszony. József ezt örökre megjegyezte. Könyvekkel a hóna alatt hazaindult. Otthon fölütötte az egyiket, egy novelláskötetet. A ló, a bárányka meg a nyúl – olvasta a címet, s kissé gyanakodott, de emlékezett a könyvtáros szavára: csak látszólag ifjúsági mű. Hát tényleg nem az volt! A szívszorító történetben a nagy palóc mesélő kisfia, Jánoska a végső búcsúja előtt a játékállatkáit bízza apja gondjaira…
Ez volt József első nagy olvasmányélménye. Emlékezett rá nemegyszer az évek során, akkor is, amikor az ő kisfia lett súlyos beteg. Rokonai, barátai, melóstársai egyként mellette álltak a nehéz időkben. Akkor fogadalmat tett: ha a fia meggyógyul, eldobja a cigarettát. A fiú rendbe jött.
Ez jutott eszébe most, ezért vette le a polcról az emlékeztető dóznit. A szomszédtól tudta meg: egy ifjú ember nagy bajban van. Külföldi gyógyításra szorul. Asszonyával megnézték, mennyi pénzt tudnak nélkülözni. Megbeszélték, holnap József bemegy a városházára. Megtudakolja, hová lehet befizetni. Ahogy a jó lelkek egykor az ő fia esetében is tették.
