Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.
Ami azt illeti, a módszeres emberrabláshoz… de ne ezt a durva szót használjuk, legyen a finomabb lopás – szóval ehhez is alaposság kell, és akik 1944-45-ben eltervezték, véghezvitték, járatosak voltak benne. A középkori híres ikonfestő, Rubljov mester nagyon kései és nagyon méltatlan nemzettestvéreiről van szó: a szovjet hadsereg vezetéséről. A háború végső szakaszában precíz mérnöki munkával terveztek. Kiszámolták, hogy a károk helyreállításához mennyi dolgos kéz szükséges, és hány embert kell ehhez – például Magyarországról – a birodalomba deportálni. 1944. decemberében megszületett a 0060-as számú hadparancs a magyarországi németek közmunkára „mozgósításáról”. Persze korántsem csak németek szerepeltek a tervben: mindenki, aki munkaképes volt, magyar politikai elítéltek, és akit csak be tudtak fogni. Előírták, hogy tizenöt napi élelemmel, és mennyi lábbelivel, ruhaneművel, takaróval kell jelentkezniük. Hogy a közmunka a szovjet kényszermunkatáborokban, a gulágokon lesz, arról egyetlen szót se ejtettek.
A megfelelő munkaerő-mennyiség nagyobb részét a hadifoglyokkal kívánták megoldani, de hiba csúszott a számításba. A Budapest ostromát vezénylő Malinovszkij marsall 138 ezer hadifogollyal kalkulált – miközben a magyar és német védők összesen nem voltak nyolcvanezren, közülük miden második meghalt, s csak a megmaradtak eshettek fogságba. A rosszul számoló marsall nem jött zavarba: elrendelte, hogy bármi áron pótolni kell a hiányt. És megkezdődött az embervadászat. Utcai járókelők, a gyárakban épp dolgozók tömegét fogdosták össze. Nem kímélték a kórházban lévőket vagy épp a templomban imádkozókat se. Ha valakinek sikerült megszöknie a transzportból, a ruszki katonák az első szembejövőt elkapták, belökték a sorba, vitték. A fővárosból százezer civilt hurcoltak el. Az országban mindenütt zajlott a polgárok összefogdosása: férfiakat, nőket, még gyerekembereket is vittek. Elképesztő példa: egy életerős, ám csak kilencéves fiú is erre a sorsra jutott!
Ötven gyűjtőtábort állítottak fel. Az emberek ott összezsúfolva, szörnyű körülmények között voltak, éheztek, s járványok tizedelték őket. Sokan már ekkor, vagy a hosszú úton, a vagonokban meghaltak. Akik a távoli lágerekbe megérkeztek, azokra is szörnyű sors várt. A hétszáz-, más számítás szerint kilencszázezer fogoly egy részét tífusz, fagy és éhhalál vitte el. Csak kétszázezren térhettek haza.
1953. november 25-én érkezett meg a szabadulók első csoportja. 2012-ben az Országgyűlés ezt a napot a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította. Vasárnap rájuk emlékezünk.
