A Szekszárd elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki csatározásokat a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este hat órától.

Archív felvételek
Nagyon nagy zakóba szaladt bele a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat legutóbbi fordulójában. Együttesünk már az első félidő után ötgólos hátrányban volt a Majos otthonában, s hiába javult fel játéka a második felvonásra, végül 7-2-re kikapott vendéglátójától. A szezon negyedik veresége azt is jelentette, hogy együttesünk visszacsúszott a bajnoki tabella hetedik helyére, igaz úgy, hogy a negyedik Ferencváros II. is csak három egységgel előzi meg labdarúgóinkat.
A majosi mérkőzés óta óta volt egy kis idő a dolgok átbeszélésére és a felkészülésre is, s vasárnap már újabb feladat vár a csapatra, amely ezúttal hazai pályán, a Szekszárd ellen lép pályára este hat órától. Együttesünk következő vetélytársa szintén huszonhat találkozón van túl az idei szezonban, ezekből nyolcat sikerült megnyernie, három döntetlen mellett tizenöt alkalommal szenvedett vereséget, s így szerzett huszonhét pontjával a tizenegyedik helyet foglalja el a mezőnyben.
A két gárda őszi találkozója nem hozott túl nagy csatát, mert együttesünk már az első negyvenöt perc végén 3-0-ra vezetett, s végül sima, 4-0-s sikerrel hozta haza a három pontot. Ugyan a dobogós helyekért folytatott harcból a mieink már kiszálltak, hazai pályán nem lehet más cél, csak az, hogy jó játékkal és győzelemmel feledtesse a majosi mérkőzés fájó emlékeit a csapat.
Frissítés: 11:18
Pár perccel ezelőtt jelent meg a Dunaújváros FC labdarúgóinak hivatalos közleménye arról, hogy a vasárnapi összecsapáson már nem Gombos Zsolt ül a mieink kispadján.
"Ezúton tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy felnőtt labdarúgócsapatunk szakmai vezetésében az alábbi személyi változás történt: Gombos Zsolt sportigazgató, aki eddig az edzői stáb tagja volt, saját kérésére mostantól nem vezeti az első csapat napi munkáját. Az együttes szakmai irányítását ideiglenesen dr. Dobos Barna, a Dunaújváros FC igazgatója veszi át. Gombos Zsolt a sportigazgatói feladatait továbbra is ellátja."