közösség
NewCity Roll Jam: mindig magasabbra! (galériával)
Új név, ismerős hangulat: a tavalyi béta-verzió átütő sikere után jelentős önkormányzati szerepvállalással, komoly szintet lépve rendezték az I. NewCity Roll Jam kavalkádját a volt Vidám Park területén múlt szombaton. Vonzó, látványos sokadalom kerekedett – és már most kontúrosodik a folytatás!
A nagy ugrás: rolleresek, deszkások, bringások, szevasztok! (galéria)
A tavalyi kezdeményezés fényes sikere után szintet lépett, komoly közönségsikert könyvelhetett el a New City Roll Jam akciósorozata – a programnak a volt Vidám Park területén az extrémsport bázis adott otthont szombaton.
Újjáéledő emberi kapcsolatok a társasjátékok révén
A társasjátékok az utóbbi években újra teret hódítanak a szórakoztatási piacon. Miközben a digitális eszközök és platformok továbbra is jelentős helyet foglalnak el az emberek életében, egyre többen fedezik fel a társasjátékokban rejlő lehetőségeket az emberi kapcsolatok mélyítésére. (X)
Újabb összefogás a tisztább Dunaújvárosért (galériával)
Ismét óriási létszámban igyekeztek megtisztítani a szeméttől a kiserdő és a Kádár-völgy környékét a Decathlon World Cleanup Day – Sporttal a környezetért! elnevezésű takarítási akció résztvevői pénteken délelőtt.
DSTV: ejtőernyős összetartás a reptéren
A nyári időszak számos közösségnek biztosított jó hangulatú találkozót, idézi fel a DSTV összeállítása: stílszerűen a repülőtéren találkoztak idén is a "Régi Dunaújvárosi Ejtőernyősök" – a kötetlen összetartás mellett megemlékeztek az egykori sporttársakról is. Hangkép.
Áldás után templomséta Pentelén
A nyitott templomok napján pentelei templomsétára várják az érdeklődőket szombaton. Az első állomás a felújított Kálvária-kereszt lesz, az egyházi emlék megáldása után hét templomot, imaházat kereshetnek fel az érdeklődők.
DSTV: a Városházán is tarolt a képregényfesztivál (galériával)
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy az új helyszínen, a Városházára költözve is komoly sikert könyvelhetett el a műfaj rajongóinak körében a 7. Dunaújvárosi Képregényfesztivál múlt szombaton. Hangkép, bónusszal: galéria újra!
DSTV: szép siker volt a Castellumi Zsibongó
A beszámolóval találkozhattak már, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy őszi kavalkádba csalogatta a vendégeket a Castellumi Zsibongó programsora szombaton délután. A szervezők pompás hangulatú eseményt hívtak életre a Domanovszky téren – zene, tánc, vásárfia is volt bőven. Hangkép.
Jubileumi évre készül a Dunaújvárosi Nyugdíjas Pedagógus Klub
Éppen három évtizede, 1996 őszén bontott zászlót, és az elmúlt esztendőkben is remek programok sorával szolgált a tagságnak a Dunaújvárosi Nyugdíjas Pedagógus Klub – a jubileumi esztendő toborzó foglalkozással kezdődik az MMK-ban csütörtökön délután.
Újra nagyot futott a Dunaújvárosi Képregényfesztivál! (galériával)
Rendhagyó helyszínen, de a megszokott lendülettel és lelkesedéssel rendezték az immár 7. Dunaújvárosi Képregényfesztivált. A KineDok közösségi filmvetítésével zárult eseménynek ezúttal a Városháza "C" szárnya adott otthont szombaton – déltől kora estig pörgött, nem csalódtak a műfaj szerelmesei!
Őszi mulatozás és zsibongás (galéria)
Igazi őszi kavalkádba csalogatta a vendégeket a Castellumi Zsibongó programsora szombaton délután! A szervező brigád újfent kitett magáért, pompás hangulatú eseményt hívtak életre a Domanovszky téren. Zene, tánc, vásárfia is volt bőven – beszámolóval még jelentkezünk, addig meséljenek a képek.
Képregényfeszt: tömegvonzás és ősbemutató (galéria)
A Városháza "C" szárnyába költözött, a visszajelzések szerint komoly sikert könyvelhet el, ráadásul a KineDok révén magyarországi ősbemutatóval koronázta kínálatát a 7. Dunaújvárosi Képregényfesztivál szombaton délután és este. A beszámolóval jelentkezünk majd addig is meséljenek a képek!
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 3. oldal
- Következő oldal